A
története
A Tula története két emberrel kezdődött, akik nagyon távoli világokból származnak. Lengyelországban születtem és nőttem fel. A férjem, Mike (akkoriban Chi) Vietnámban született.
Húsz évvel később kezdtük el az új, immár közös életünket. A főiskolán ismertük meg egymást az Egyesült Államokban. Kezdetben, teljesen eltérő személyiségekként, igen kevés közös volt bennünk. Úgy tűnik, hogy az ellentétek vonzzása hozott minket össze. Nyitott személyiség voltam és pontosan tudtam, hogy mit szeretnék csinálni diplomaszerzés után. A férjem tartózkodó volt és imádott utazni. Az sok ellentét ellenére mindketten spontánok voltunk, keményen dolgoztunk, szerettünk szórakozni és utazni. Rengeteget.
Családlátogatáson voltunk Lengyelországban és néhányszor beutaztuk Európát hátizsákkal a hátunkon. Néhány alkalommal kedvezett a szerencse, hogy Mike szüleivel együtt meglátogassuk a rokonaikat Vietnámban. Lenyűgöző helyeket láttunk és hihetetlen emberekkel találkoztunk és ezek a csodálatos emlékek örökre bennünk élnek. Mindkettőnket elfogott a kielégíthetetlen utazási vágy. Többet akartunk.
Egyirányú jeggyel, útiterv nélkül Peruba utaztunk, hogy lássuk hogyan élnek más amerikaiak. Nem a megszokott turista útvonalakon utaztunk, hogy valóban átéljük Dél-Amerika kultúráját. Utazásunk során több helyen lenyűgöztek minket a nők ahogyan hordozták gyermekeiket színes kendőkben miközben a földeken dolgoztak, kézimunkáztak vagy házimunkát végeztek. Az anyák és a babák is boldognak tűntek szorosan egymásnhoz simulva miközben folytatták mindennapi munkájukat.
Átutaztunk Bolívián, Uruguayon és Argentínán és két kalandos hónap után készen álltunk Brazíliába repülni a végső uticélunkhoz. Aztán, amikor egy Buenos Airesi kávézóban ültünk hatalmas vággyal a comfort food iránt tudatosult bennünk, hogy kéttagú családunk hamarosan bővülni fog. 🙂
Amikor megszületett a kislányunk rugalmas hordozókendőben hordoztuk őt. Tapasztaltuk, mennyire kényelmes a baba hordozása és mennyire előnyös mind a szülőre, mind a babára nézve. Néhány évvel később megszületett a kisfiunk és akkor fedeztük fel az ergonomikus hordozók nyújtotta könnyebbséget. Ugyanolyan kényelmesek, de ugyanakkor apa-barátok is. Kipróbáltunk több különböző hordozót viszont sohasem találtunk rá olyanra ami teljesen kielégítette volna igényeinket, így a Ba Noi (vietnámi nyelven a nagymama) utasításaink szerint varrt nekünk egyet. Ez már majdnem tökéletes volt.
Eleinte csak barátainknak és családtagjainknak készítettünk hordozókat, de akármerre utaztunk, idegenek érdeklődtek a hordozóink iránt. Pontosan ez indított el arra, hogy az energiámat és a szenvedélyemet a hordozók készítésére összpontosítsam. Azóta is imádom minden egyes pillanatát! Ma egy öttagú, San Diegoban élő család vagyunk… Még mindig hordozókat készítünk, továbbra is szoros közelségben vagyunk a gyerekeinkkel és gyűjtjük az emlékeket! Ma az a küldetésünk, hogy világszerte népszerűsítsük a babahordozást minőségi termékeinken, képzéseken és a közösségen keresztül a gondozó és a gyermek közötti tökéletesebb kapcsolat érdekében.
Kívánjuk a legjobbakat a szülőség kalandjához és reméljük, hogy majd Te is számtalan babahordozós élményt gyűjtesz össze utatok során! 🙂